„Tiszta fejjel” elnevezésű kampány keretében készült Vándorkiállítás 2008. július 25-én érkezik Jász-Nagykun-Szolnok megyébe.
A Bűn- és Baleset-megelőzési célzatú, elsősorban fiatalokat megcélzó kiállítás első helyszíne a Szolnok Plaza , ahol igen sok fiatal fordul meg naponta, így a sokkoló propagandaanyagon keresztül szembesülhetnek az emberi felelőtlenség következményeivel. Az emberéletet követelő tragédiák előzményeivel, tényeivel.
A kiállítás 3 napig tekinthető meg.
Az érdeklődők figyelemfelhívó, megelőző jellegű szórólapokat kapnak, ( SZOMBAT EST GYÁSZ, és a TISZTA FEJJEL A VOLÁN MÖGÖTT .
A kiállítás ünnepélyes megnyitója: 2008. július 25. 10.00 óra
A magyar rendőrség intenzív kampányt kezdett, hogy megértesse az emberekkel a drog és alkoholfogyasztás súlyos veszélyforrást jelent a mindennapokban. És kiemelten a közlekedésben.
Ezzel a kampánnyal a rendőrség elsősorban a fiatalokat célozza meg. Sajnálatos tény, hogy a buli szezonnal együtt megnövekszik a fiatal emberéletet követelő tragédiák száma a közutakon.
A kampánynak így a nyári hónapok alatt még inkább jelentősége van, hiszen az ún. diszkó balesetek többsége ezen időszak alatt következik be.
A diszkóbalesetek közé a rendőrség azon tragédiákat sorolja, amelyek péntek és szombat éjszaka következnek be, és áldozatai főként tizen- huszonéves fiatalok, akiknek a vérében alkoholt vagy kábítószert fedeznek fel, és az útvonaluk általában kötődik egy-egy szórakozóhelyhez.
Az ilyen esetek száma évente több mint 200, azaz minden hétvégén legalább négy eset történik.
„A kampány címe Tiszta fejjel. Ugyanis abban hiszünk, hogy tiszta fejjel meghozott döntések jelentik az egyetlen garanciát arra, hogy ne veszélyeztessünk másokat és megóvjuk saját egészségünket is.”
Az ittas vezetés mellett folyamatosan nő a kábítószer befolyása alatt vezetők száma is.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!